2014. december 2-án Nyílt Napot tartottak a Tök község közigazgatási területén létesítendő szennyvízelvezető rendszer projektjének
munkatársai.

A jelenleg nem csatornázott Tök község belterületén teljes települési szennyvízcsatorna hálózat épül Európai Uniós támogatással. Az új csatornahálózatban a kommunális szennyvíz összegyűjtése és elvezetése gravitációs módon történik majd. A jelentős Európai Uniós
támogatású csatornaberuházás fizikai megvalósítása közben Nyílt Napot tartottak az érdeklődő lakosság számára.

Az eseményen felszólalt a község polgármestere, a kivitelezést végző cég mérnöke, valamint a beruházás műszaki ellenőre is. Az előadásokból az érdeklődők megtudhatták a beruházás további pontos ütemezését, szó volt a jelenlegi készültségi állapotról, valamint a megépülő új csatornahálózat műszaki átvételi eljárásáról is képet kaphattunk. A részletes szakmai előadások során elhangzott, hogy a kivitelezési munkálatok a megfelelő ütemben haladnak és egyes elkészült szakaszokon folynak az átvételhez szükséges műszaki vizsgálatok is.

A Nyílt Nap eseményén a megjelent lakosok kérdéseket tettek fel a szakembereknek, melyekre részletes válaszokat kaptak.

A készülő beruházás eredményeként közel 8 km szennyvízcsatorna gerinchálózat, 4,5 km bekötővezeték, lakossági átemelő szivattyúk, valamint nagy teljesítményű átemelőtelep kiépítésére kerül sor, így közel 500 ingatlan csatornával történő ellátása történik meg.

A teljes települési csatornahálózat kiépítése Tök községben 491,9 millió Forint Európai Uniós támogatás segítségével valósul meg, a beruházás összértéke pedig meghaladja az 578,7 millió Forintot. Az építési munkálatok 2015 áprilisában fejeződnek be.

Tök, 2014. december 2.